Back

Vásárlás

A kurzusok megvásárlására bankkártyás fizetéssel van lehetőség.

A tananyag digitális jellegéből adódóan, nem áll módunkban pénz visszafizetési garanciát vállalni.

Amennyiben rendelkezel kedvezményt biztosító kuponnal, azt a Kosár oldalon tudod érvényesíteni.

A tananyagok időbeli korlátozások nélkül megtekinthetőek bármikor.

Nem lehet letölteni az anyagokat. A tananyagok megtekintésére kizárólag a www.dogtodo oldalon van lehetőség.

Általános

A kurzusokat annak a gazdinak ajánljuk, aki tudatosan és
biztonságosan szeretné nevelni, képezni az új, vagy már meglévő kutyáját. A kurzusok azoknak is hasznosak, akik még kölyök vásárlás előtt állnak, de azoknak is szól, akik már gazdik, és szeretnék, hogy tudásukat biztos alapokra helyezni.

Emellett azoknak is szeretettel ajánljuk, akik nem csupán a kutya viselkedéséről és képzéséről tanulnának, hanem hajlandóak saját viselkedésük vizsgálatára, elemzésére, önismeretük mélyítésére.

Az egyes modulok önmagukban is értékes és használható tudást képviselnek, de fontos, hogy logikailag egymásra építettük fel a három modult. Az elsőben a tanulást és helyes viselkedést alapozzuk meg. Ezek a leckék tulajdonképpen egy komplex értést és szemléletmódot fognak neked adni a kutyádról és a saját működésedről. A második modulban a hétköznapokhoz szükséges alap engedelmes feladatokkal és képzésükkel foglalkozunk. Mit és hogyan érdemes tanítani a kutyádnak. Ezek sikeressége függvénye lesz annak, hogy az első modul alapvetéseit és szemléletét képes vagy-e követni. A harmadik modul már összetett feladatokkal foglalkozik, amelyek tanításához elengedhetetlen lesz az első két modul tudásanyaga elméletben és gyakorlatban egyaránt.
Tehát azt javasoljuk, hogy haladj szépen sorban a sikeres tanulás és gyakorlás érdekében, ne maradjanak kérdőjelek a rendszeretekben.

Mint már említettük az első modul egy komplex értést és szemléletmódot fog adni, leckéinek tudásanyaga egymásra épül. Azt javasoljuk, hogy az első modulon először kutya nélkül haladj végig. Ebben a modulban is vannak természetesen már a kutyáddal közös feladatok, gyakorlatok, de fontos, hogy amikor már vele csinálod majd a gyakorlatokat, akkorra legyen meg egy átfogó elképzelésed és tudásod. Ehhez pedig az kell, hogy első modul minden leckéjén végig haladj. Ha úgy érzed, hogy érhető és befogadható számodra minden olyan alapvetés és hozzáállás béli kritérium, amit feldolgoztunk a modul során, akkor kezdj bele a leckékben található feladatokba. A második és a harmadik modul leckéin már haladhatsz szépen, folyamatosan együtt a kutyáddal. Fontos, hogy mindig győződj meg róla, hogy megtaláltad-e a kellő ritmust, biztosítottál-e elegendő időt a kutyának a feladatok megértésére, kigyakorlására. Javasoljuk, hogy egyszerre ne gyakorolj majd sok feladatot, de arra is figyelj, hogy a gyakorlások ne váljanak unalmassá, egyhangúvá a kutyád számára. Amikor már ott tartasz majd, pontosan fogok tudni, hogy mikor érdemes tovább lépned😊.

A kutyák szerencsére könnyebben változtatnak és alkalmazkodnak, mint mi emberek. Természetesen, minél jobban beégett már egy helytelen viselkedés, annál nehezebben lehet azt felülírni, de mi nem hiszünk a lehetetlenben😊. Ha úgy érzed, hogy már nagyon sok mindennel próbálkoztál, de nem találod a megfelelő utat, akkor biztatunk arra, hogy építsd fel újra, fogalmazd át újra a kutyáddal való közös életet. Erre is segítségedre lesz ez a tudásanyag. Soha nem késő újrakezdeni, türelmesen, kellő energiával és pozitív hozzáállással biztosak vagyunk benne, hogy eléred a céljaid a kutyáddal. Csupán arra figyelj, hogy szépen, fokozatosan haladj a leckék során, hagyj elegendő időt, gyakorolj megfelelő mennyiségben.

Semmiképpen se essél kétségbe! A kutyakiképzés egyik legfontosabb alapvetése, hogy a kutya maximális együttműködési hajlammal bír. Ennek értelmében a „hiba” 99%-ban nálunk, embereknél eredeztethető. Mindig vizsgáld meg az adott helyzetet a következő szempontok szerint:

- Megfelelő állapotban kezdtem-e a tanítást?
- Meddig érti a kutya a feladatot?
- Honnantól, mikor nem érti, hogy mit szeretnék tőle?
- Hagytam-e elegendő időt, hogy megértse?
- Megfelelő mennyiségben gyakoroltam-e vele?
- Fokozatosan növeltem-e az ingereket?
- Kapott-e egyértelmű visszajelzéseket?
- A saját belső állapotod alkalmas-e a tanításhoz?

A kutyakiképzés sikere elképzelhetetlen megfelelő önreflexió nélkül, ha a fenti kérdésekre választ adsz, szinte biztos, hogy érdemben tovább tudsz majd lépni a Dog ToDo leckéi mentén.

A megvásárolt kurzusaidat a Profil oldalon a Kurzusaim menüpont alatt találod.

Sajnáljuk, hogy így döntöttél :(.
Egyszerűen le tudsz iratkozni a hírlevelünkről a levelek alján feltüntetett Leiratkozom gombra kattintva.

A Profil oldalon a Beállítások -> Jelszó menüpont alatt tudsz magadnak új jelszót adni.

Írj nekünk és segítünk amiben csak tudunk

Ha még bizonytalan vagy és nem sikerült eldöntened, szükséged van-e valamelyik képzésre. Írj nekünk és segítünk megtalálni a választ!

01

Küldd el az üzeneted

02

Néhány órán belül válaszolunk

03

Minden megoldódik 🙂

Nem találtál valamit? Írj egy üzenetet!